Örökéletűek

1.Fejezet

 Hát ez is megtörtént. Ma van az évnyitó, és még mindig alig hiszem el, hogy milyen gyorsan is telik az idő. Végzős vagyok, mögöttem megannyi év, és azt hiszem van értelme ennek az egésznek amit mi életnek hívunk.
 Elindultam az iskolába, várva, hogy újra lássam a barátaimat. Azt hiszem ez a nyár volt a legmagyányosabb mióta a Sweet Amorisba járok. Néhányan a nagy európai kiránduláson voltak, Rosaly, Nathaniel, Melody, Kim, Iris, Peggy, Amber és társai, ami a többieket illeti, a bátyám Ármin, és Kentin valami irtó fontos dolgot csináltak, valami katonai... számítástechnikai... ízét csináltak, jó bevallom nem figyeltem. Violet a festői főiskola egyik előválogatójára készült, így szinte folyton festett, és meseszép képeket posztolt Instagramra. Szóval én ebben a két és fél hónapban főleg pihentem, vagy néztem valamelyik aktuális sorozatomat, néha rajzolgattam, de nem igazán volt elfoglaltságom végső soron.

 De ez még csak a nyár volt. Úgy érzem ez az év valamitől másabb lesz. 
 Egy órával később sikeresen odaértem az évnyitóra, a szemeimmel pásztáztam a tömeget a barátaimat keresve. 
 - Nos Trice, várod már, hogy újra találkozz velük? - kérdezte Ármin egy gyengéd mosoly kíséretében. 
 - Mármint a többiekkel? Persze. Gondolom te is várod már Kentint.
 - Hát... Ja, de tudod... - ekkor félbehagyta mondanivalóját egy váratlan vendég miatt. - Később elmondom. 
   Egyszercsak egy lökést éreztem a vállaimon, majd Rosaly hosszú fehér tincseit vettem észre periférikus látókörömben.
 - Beatrice! Annyira hiányoztál!
 - Rosaly, örülök, hogy látlak. - mondtam megkönnyebbülve, majd átkaroltam.
 - Hogy telt a nyár? - kérdezte hozzá hűen mosolyogva és vidáman. 
 - Nem volt túl mozgalmas, de elég sokat pihentem.
 - Igen?
 - Hé csajszik, mi újság? - kérdezte Kentin ezzel a frászt hozva rám.
 - Szia Kentin, hiányoztál! - kiáltotta Rosa és átölelte.
 - Sziasztok! - köszönt Nathaniel. - Néhány perc és kezdődik az évnyitó. Nem indulunk el?
 - Nataniel, menj az utamból! - mondta Amber sértődötten, majd félretolta Nathot, és már el is tűnt szem elől. 
 - De, persze... Majd úgyis találkozunk bent a többiekkel. - mondtam. 
   
 Mosolyogva fogta meg a kezem Rosa és megindultunk az udvar felé ahol az igazgatónő egy igazán csöpögős, de meglepően rövid beszédet tartott arról  hogy mennyire hiányoztak neki a diákjai, és, hogy már alig várja az első közös órát velünk.
 - Szomorúan közlöm a tizenkettedik "c" osztállyal, hogy Mr.Farazie mentális állapota miatt... Nos... Egy kisebb szabadságot kényszerült kivenni. Egyelőre bizonytalan időtartamig távol lesz még az iskolától, viszont a jó hír, hogy így én lehetek az új osztályfőnökötök, kedves tizenkettő "c"! Ha Mr.Farazie vissza is tér az iskolába, úgy gondolom, hogy nincs sok esély arra, hogy ismét tanítson titeket... Nagyon szépen köszönöm a figyelmet, és most kérek mindenkit, hogy fáradjon az osztálytermébe.
 - Wow... Ez új. Kikészítettünk egy tanárt mentálisan. - mondta Ármin egy röpke kis mosollyal a szája szélén.
 - Ármin, ez egyáltalán nem vicces. - mondtam.
 - Szegény Mr.Farazie... - szólt közbe Violet. - És akkor most az igazgatónő lesz az új osztályfőnökünk?
 - Hallottad, nem? - kérdezte Amber fenhéjázva. - Idő kérdése meddig bírja ez a kis nőci a közelségünket.
 - Azért mégiscsak az igazgatónőről van szó. - mondtam ezzel megnyugtatva Violetet.
 - Igaz még soha egy órán sem helyettesített nálunk, én személy szerint nem ismerem, de elég cukinak tűnik! - szólt hozzá Rosa mosolyogva.

 Nathaniel Rosára nézett, majd elnevette magát, elindultunk mindannyian az osztályterem felé én pedig a szemeimmel Lysandert és Priyát kerestem, de kevés sikerrel.
 Amikor beléptem az osztályba meglepődve vettem észre Lysandert és még néhány diákot a termünkben, egyből kiszúrt, majd melegen mosolygott rám ezzel invitálva, hogy üljek mellé.
 - Nos... Tudom, hogy nem maguk a legrendesebb, legcsendesebb, legjobban tanuló osztály az iskolában... Vagy az évfolyamban. - mondta az Igazgatónő egy kissé fenyegetően. - Viszont tudom, hogy vannak maguk között olyanok is, akik megérdemlik, hogy ebbe az iskolába járjanak. - ekkor a bátyámra és Kentinre nézett, feltételezem a nyári katonai... számítástechnikai... tanulói... Izé miatt. - Folytatnám is...

 De nem folytatta, a síri csend kellős közepette felé meghallottunk felmordulni iszonyat hangosan egy motort, az igazgatónő egyből az ablakhoz sietett, hogy megtekinthesse a zaj forrását.
 - Oh... OH! Oh ne... Nem hiszem el, hogy kiment a fejemből... Túl nyugodt voltam... Igen... - motyogott magában az igazgatónő, majd lassan az asztalához ért és leült letargikus állapotában. - Kelleni fog...
 - Elnézést, igazgatónő... - szólalt meg Melody szégyenlősen - Mi történt?
 - Már megint ő... - mondta az igazgatónő, és elővett az asztal alól egy kávésbögrét. - Ő az...
 - Szerinted mi van a bögrében? - kérdezte nagyon halkan Lisander.
 - Kávé... Gondolom.
 - Vagy valami egészen más.

 Ekkor megjelent ő és berontott az ajtón, majd hátrafordult, becsukta, és megállt az ajtó előtt. Jobb kezében a motorja sisakját tartotta, másik kezében egy papírt szorongatott. Kabátjából kivirult egy doboz arany Marlboro, a nadrágja zsebéből pedig egy cricket gyújtó akart kiesni. Valószínűleg érezte, mivel a papírt átrakta másik kezébe, a gyújtóját kivette nadrágzsebéből, és áthelyezte a nadrágja hátsózsebébe. A cricket gyújtón egy barna hajú nő volt látható piros alapon fehérneműben.   Eszméletlen látvány volt őt látni egy év és három hónap után. Másodikban ismertem meg, és év végén kivették a szülei őt... Valamilyen oknál fogva, senkinek nem mondta el a dolog miértjét.
 - Csövi. - mosolygott közben peace jelet mutatva.
 - Castiel... Mi az a papír? - kérdezte az igazgatónő szinte szétcsúszva az asztalánál ülve szorongatva a kávés bögréjét.
 - Ezt adta 3 hónapja, azt mondta töltsem ki és felvesznek.
 - Azt mondtam hozd vissza még az év kezdete előtt, és hogy hozd be a bizonyítványodat, a diákodat, az egészségügyi kiskönyvedet, gyere be apukáddal, írja alá a papírjaidat, hozd el a személyidet, a diákodat add le, utána menj el az önkormányzatba, csináltass új diákot, gyere el a könyveidért szeptemberben, és még vagy ezer dolgot.
 - De... Legalább a papírt hoztam.
 - A... Papírt. - mondta lassan az igazgatónő, ezzel a frászt hozva rám. - Egy papírt hozott az évnyitóra.
 - Több, mint a semmi. - mosolygott Castiel, erre néhányan kuncogni kezdtek, köztük én is.
 - Több, mint a semmi. Rendben Castiel. Azt hiszem most le kéne ülnie.
 - Klassz.

 Castiel elég felszínesen körülnézett, alaposan ügyelve, hogy engem ne vegyen észre, megakadt a szeme Violeten, majd mellé ült le. Violet rámosolygott, majd Castiel is visszamosolygott Violet-re, valamit motyogtak egymásnak, aztán Violet ismét elkezdett rajzolgatni.
 Egy kicsivel később megérkeztek a késők is, mint például Priya, majd kicsengettek, de az igazgatónő megkért minket, hogy tartsuk egybe a három órát, így negyven perccel előbb engedett el minket a nap végén. Átbeszéltünk néhány sulis dolgot, megbeszéltük, hogy változatlanul Nathaniel és Melody lesznek a dökösök, azt, hogy milyen vizsgáink lesznek, esett szó az érettségi vizsgáról év végén, egy kevés a továbbtanulásról, szünetekről, stb.
Castielnek el kellett mennie nagyjából fél órával mindenki előtt, szóval az igazgatónő megkönnyebbülve köszönt el tőle.
 Ami engem illet, még mindig nem tudtam mit szeretnék csinálni gimi után, szóval úgy voltam vele, hé, ez az utolsó év a suliból, ráérek még a jövőmön agyalni.
 Óra után megszeppenve álltam fel a helyemről.
 - Szóval Trice? Mi a terved a nap hátralevő részében? - kérdezte Lys.
 - Nem tudom még. Miért kérdezed?
 - Arra gondoltam elmehetnénk a Lay's bar-ba néhányan. Mit szólsz hozzá?
 - Most azonnal?
 - Mondjuk egy óra múlva.
 - Legyen másfél és benne vagyok.
 - Legyen. Szólok Kentinnek és Árminnak.
 - Rendben, én meg Priyának és Rosának.
 - Valaki engem emlegetett? - mosolygott Priya.
 - Lay's bar, másfél óra múlva. Egy lazítós iszogatás így első nap után.
 - Jól hangzik, szólok Nathnak.
 - Ezt megbeszéltük. - mondta Lys.
 - Egyébként, érdekes ez az új srác. A vörös hajú.
 - Ő Castiel, te még nem jártál ide, de két évig volt az osztálytársam és az egyik jó barátom.
 - Én egy évet jártam vele egy osztályba, ijesztőnek akár tűnni, de igazából egész rendes. - mondtam.
 - Szóval dugtatok, mi? - kérdezte Priya.
 - Mi? Nem, nem, én tényleg nem.
 - Ne aggódj Trice, tudom. - mosolygott Lys.
 - Elhívhatnánk őt is!
 - Priya, nem is tudom. Egy éve nem láttuk.
 - Kit nem láttunk egy éve? - jelent meg Ármin, közben rám csimpaszkodott.
 - Ármin. - löktem le magamról. - Castielről beszélünk.
 - Ja, hát, ja. De mostmár újra itt van. Ez csúcs.
 - Másfél óra múlva a Lay's-ben? Én, Trice, Lys, Nath, te, Kentin és Rosa, na meg ez a Castiel srác.
 - Jól hangzik, klassz. - válaszolta. - Szólok Kentinnek, Irisnek és Violetnek.
 - Oké, írok Nathnak és Kimnek, Lys, te hívd Rosát, Trish, te meg szólj Castielnek.
 - Miért pont én? Nem, biztos nem. Szólj te.
 - Én nem is ismerem.
 - Ez igaz, nekem meg könnyebb, ha Rosának szólok, és elmegyünk pár cuccért. - mondta Lys.
 - Király. - nevetett Ármin.
 - Oké... Írok neki.

 Elköszöntem a többiektől, és elindultam haza, Ármin még ott maradt a többiekkel, szóval egyedül mentem. Út közben elővettem a telefonomat, és írtam Casnak Messengeren egy "sziát", amire szinte azonnal válaszolt is, "szia, mizu?", majd felhívott.
 - Szi...Szia. - mondtam meglepődve a telefonba.
 - Rég beszéltünk, hogy vagy?
 - Jól, köszi, meglepett, hogy hívtál.
 - Nem szeretek írni.
 - Értem, figyelj... Nem lenne kedved csatlakozni egy óra múlva hozzám és a többiekhez? Iszunk a Lay's-ben.
 - Oké, persze. Köszi a meghívást.
 - Rendben... Akkor majd találkozunk.
 - Jól van, szia.

 Mondta, majd letette. Meglepett, hogy megköszönte a meghívást, és az is, hogy felhívott, elég kedvesnek is tűnt, amit furcsálltam, de végülis örültem neki.
 Miután hazamentem átöltöztem, és felraktam egy kis sminket is. Miután felöltöztem felhívtam Rosát, hogy találkozzunk a Lay's előtt egy kicsit előbb  hogy dumálhassunk. Kábé fél óra múlva találkoztunk és dumáltunk a nyárról. Mesélt az európai kirándulásról, Leightról és, hogy beiratkozott olasz tanfolyamra.
 - Olasz? Ez elég menő.
 - Szeretném a nyarat Olaszországban tölteni, és nagyon tetszik a nyelv is.
 - Mit szeretnél Olaszországban csinálni?
 - Szeretnék gyakornokoskodni Leight oldalán. A Versace pályázatot hirdetett Olaszban, szóval most arra készül az egész évben, én pedig segítek neki.
 - Azta... Ez elég nagyszabásúnak hangzik.
 - Az is, már, hogyha sikerül megnyernünk a pályázatot. Az Leightnak és nekem is jó ugródeszka lenne a karrierünkben.
 - Karrier...
 - Na és neked mik a terveid idén?
   És íme. A kérdés amit igyekszek minél inkább elkerülni.
 - Még gondolkodok mihez is szeretnék kezdeni később.
 - Na jó, mondok valamit. Ma igazán, de igazán szétcsapjuk magunkat, mit szólsz? - kérdezte Rosa vidáman, de végülis elérte a célját, sikerült feldobnia.
 - Klassz! - nevettem fel.

 Egy kicsivel később megérkeztek a többiek is, elszívtunk egy cigit a Lay's előtt, dumálgattunk még egy kicsit, majd bementünk.
 - Hé, akar valaki biliárdozni velem? - kérdezte Ármin.
 - Persze, miért ne.
 - Ez a beszéd Kim! Még valaki?
 - Én nem igazán tudok biliárdozni... - mondta Violet, majd Kentin átkarolta.
 - Megtanítalak kiscsaj. - mosolygott.
 - Oké, mi addig hozunk egy kört. Gyere Trice.
 - Szóval Priya, neked van valamilyen terved az évre? - kérdeztem.
 - Hogy érted?
 - Esetleg egy gyakornoki állás valahol külföldön?
 - Nem mondhatnám, de miért kérdezed?
 - Rosa mesélt a terveiről, és elkezdtem agyalni azon, hátha csak én vagyok ilyen... Teljesen üres ambíciókat tekintve.
 - Ne aggódj ezen Trice. Még van időd eldönteni mit szeretnél később csinálni. Én sem tudom még pontosan. Azt tudom, hogy jó vagyok bioszból és kémiából, és érdekel is. Neked van olyan tantárgyad ami érdekelne?
 - Jó kérdés.
 - Oké, új kérdés, vodka, vagy Tequila?
 - Hm... - mosolyogtam.

 MÁSHOL

 Egy hosszú hajú, kócos, kissé ráncos, de alapvetően szép arcvonásokkal rendelkező, festett vörös hajú nő cigarettázott a sötét szobában egyedül, nem szólalt meg, nem hallgatott zenét, csak könnyes szemekkel maga elé bámulva figyelte a még beszűrődő napsugarak halovány vonalainak el-eltűnését.  A szeme magányról és fájdalomról árulkodott, mégis testtartása nőies és erős látszatot kölcsönzött neki.
 Egyszer csak furcsa robajra lett figyelmes, fia hangosan járt fel-alá a sötét és rendetlen házukban.
 - Elmész? - kérdezte lágy és selymes hangon.
 - Igen, Trice elhívott a Lay's-be, néhányan iszunk és szívunk egy kicsit.
 - Cassy, érj haza kettőre, kérlek.
 - Rendben anya, ne aggódj.
 - Bevetted a gyógyszered?
 - Igen, de még reggel, szóval ne aggódj az alkohol miatt.

 Valerie felállt, megigazította hálóingjét, majd letette poharát a dohányzó asztalra. Odasétált Castielhez, megsimította a vállát, majd megcsókolta az arcát.
 - Nagyon jó képű férfi vagy, tudod?
 - Anya...
 - Olyan vagy, mint apád...
 - Na jó, azt hiszem ezt most kihúzom. - Castiel elsétált az ablakhoz, majd kihúzta a sötétítő függönyt.
 A szobában szinte vágni lehetett a füstöt, a fénytől ami elárasztotta a szobát, csak még jobban lehetett látni a füstfelhőt. Kinyitotta az ablakot, arcát megcsapta a friss levegő, majd újra Valeriere nézett. - Nem vagy éhes?
 - Most hogy mondod...
 - Rendben anya. - mosolygott. - Készítek vacsorát.

 MÁSHOL

 - Trice, Castiellel mikorra beszélted meg? - kérdezte Nath.
 - Elvileg mostanra.
 - Biztos hamarosan jön. - mondta Lys.
 - Vagy felkéne hívnom? - kérdeztem.
 - Miért? Hamarosan úgy is itt lesz. - válaszolta Ármin.
 - Mit szólnátok ahhoz, ha innánk még egy kört? - kérdezte hatalmas mosollyal az arcán Nathaniel.
 - Jól hangzik, segítek. - mondta Kim, majd elmentek immáron a negyedik kör tequiláért.

 Violet Lysanderhez hajolt, majd elmosolyodott. Lys felállt, előtúrt valamit a zsebéből, odaadta Violetnek, majd visszaült mellé a kanapéba, Violet átemelte rajta a lábait, majd Lys lábára tette.
 - Megmutassam mit tanultam a nyáron? - kérdezte Violet alig hallhatóan, majd végigsimította Lys kabátját.
 - Nahát... Violet. - mosolygott Lys. - Mutasd. - Violet fülébe sugott valamit, majd elkezdtek nevetni.
 - Hogyha ezek most elkezdenek dugni mindenki előtt, akkor nekem is lehet. - mondta Kentin, és leült Iris mellé, átfogta kezeivel Iris combját, és mosolygott.
 - Hülye! - mondta Iris, és ledobta magáról Kentin kezeit. - Nézz már oda.
 - Hova?
 - Kentin, ezt nem mondhatod komolyan. - rivallt rá Rosa, és Lysék felé biccentett.
   Violet kivette Lysander kabátja zsebéből a papírt, és szétszedett egy cigit, mindeközben Lys megcsinálta neki a csigát, és Violet elkezdte megtekerni a "cigit". Közben a többiek is visszatértek, Nath és Kim az újabb kör tequila társaságában.
 - Oké, poharakat a kézbe! - kiáltotta Kim.
 - Egy pillanat... - mondta Violet, és kocogtatta a cigit - Kész vagyok. - mosolygott.

 Mindenki megfogott egy felespoharat, Kim háromig számolt, majd együtt lehúztuk a felest.
 - Wow! Ez kész! - kiáltottam.
 - Oké, ez most durva volt! - mondta Rosa.
 - Hűha... Nem rossz, nem rossz. - helyeselt Iris.
 - Oké, felelsz, vagy mersz? - kérdezte tőlem Kentin, de félbeszakították.
 - Heló, srácok! - köszönt Castiel.
 - Castiel! Rég láttalak, hogy vagy?
 - Köszi, Rosa, elég lazán telt el ez az év, szóval ja, egész jól. Te?
 - Hát...
 - Oké, Cassy! - szakította félbe Rosát Kentin.
 - Nem vagyok Cassy, de mond csak KEN.

 Nem bírtam ki, ahogy senki más sem, elnevettük magunkat, hiszen Kentin mindig is utálta ezt a megszólítást, és elég vicces fejet vágott, és bár egy kicsit megszeppenve, de Kentin folytatta.
 - Oké, szóval, ha jól sejtem, te még nem ittál.
 - Azta... - mondta Nath, majd lenyelte a sört. - Ez aztán a megállapítás.
 - Hahaha, igen. Mi van, arcoskodni akarsz? - Kentin rávetette magát Nahtanielre és elkezdtek baromkodni. Castiel közelebb lépett Nathanielhez, elvette a sörét, és beleivott.
 - Kösz, haver. Ez most jól jön.
 - Szia Cass. - mondta nyugodtan Lys, felállt, majd átölelte Castielt. - Igazán szólhattál volna, hogy jössz. - nevettek.

 Castiel és Lysander félrevonultak beszélgetni, addig mi ittunk még, egy kicsivel később pedig kimentünk mindnyájan a kertbe és rágyújtottunk a... A cigire.
 - Nahát Violet, ezt szépen megtekerted. - mondta Lys, közben karolta tovább Violetet.
 - Köszönöm. A nyáron sokat voltam egyedül és a festéshez remek inspiráció a cigi. - mosolygott,

 Lys pedig egy újabb szívás után tovább adta Violetnek. Három slukk után Viola tovább adta Nathnak, ő pedig Kimnek.
 - Tudjátok mit szeretek a fűben? - nevetett Kim. - Azt, hogy olyan szép zöld. - a két értelmű poénján, ami elég gyengére sikeredett, valami különös oknál fogva mindenki elkezdett nevetni, Kim köhögött, majd tovább adta Priyának.
 - Wow, ez aztán jó. Egyszer jártam Indiában, ott teljesen más, sokkal természetesebben hat rád. - szívott még, majd tovább adta nekem.
 - Oh, nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e, ha most szívnék.
 - Lazíts Trice. - mondta Violet, majd elterült a fűben.
 - A csaj érti. - nevetett Lys.
 - Hát oké  de csak egyet. - mosolyogtam, majd szívtam egy slukkot, a köhögést amely belülről marcangolt próbáltam elrejteni, de végül kijött, Cas nevetett, majd tovább adtam neki a cigit.
 
 Törökülésbe ültem, és felnéztem az akkor már sötétülő égre.
 Castiel mellém rakta a kezét, majd rádőlt, így közelebb kerülve hozzám, közben szívta tovább a cigit, és tovább adta. Velem együtt felnézett az égre és nem mondott semmit. Csak néztük együtt a csillagokat amiket bár nem tökéletesen, de már lehetett látni egy rakásban.
 A többiek adta hangok ideális hangulatot biztosítottak számunkra. Valaki berakott egy zenét, ami csak még inkább hozta magával a hangulatot amit igazán csak az érhet meg, és foghat fel, aki készen áll rá, és érti az életet. Én értettem, és Castiel is. Mi nem beszélgettünk, nem nevettünk a másikkal, nem néztünk a másikra. Csak az eget figyeltük és csodáltuk az egyre sötétülő és sötétülőbb égboltot. Teljesen magaménak éreztem azt a pillanatot, azt az érzést, a felszabadító érzés, hogy akkor és ott együtt voltunk. Tudtam, és Castiel tudta, hogy ez csak egy pillanat a sok csodás pillanat közül amik életünkben lesznek és amit biztosítunk magunknak azzal, hogy átérezzük, és, hogy elfogadjuk a sorsunkat, azzal, hogy Igent mondunk, és azzal, hogy együtt vagyunk. Ez a pillanat is elmúlt egyszer, de akkor és ott élveztük és felfogtuk.
 - Érzed ezt? A pillanat varázsát. - kérdezte Castiel. - Érzed a fűt magad alatt? A hűvösödő őszt? Látod a fákat? És a barátaidat? Látod az eget? Hallod a zenét és minket?
 - Igen. Én is érzem.
 - Érzed. Jó, mert én is.

 Szerettem volna azt mondani neki, hogy hiányzott, és  hogy megbántott azzal, hogy nem keresett, vagy, hogy legalább írhatott volna, de azzal elrontottam volna ezt a gyönyörű pillanatot. Szóval inkább csak megfogtam a kezét, és nem mondtam semmit. A keze hideg volt, sokkal hidegebb, mint régen. Az enyém viszont meleg volt, és melegítettem az övét. Castiel nem mondott semmit, enyhén megszorította kezem, ezzel azt sugallta, hogy örült a kezemnek, nem akarta elengedni. Beszédre nyitotta az ajkait, majd azt mondta amit soha nem fogok elfelejteni, szinte még most is hallom őt, látom magam előtt ahogy akkor, együtt a barátaink körében a kezemet fogja, mi ketten az eget és a csillagokat figyelve érezzük a pillanatot... Végül így szólt:
 - Soha nem halunk meg.

Első fejezet vége