Itt vagyok melletted

2.Fejezet

   Másnap fájó fejjel és nagyon fáradtan ébredtem fel, nem először csináltam ilyet, de kétség kívüli, hogy nem jó ötlet pont iskola napon szétcsapni magad. A hajam kócos volt, a szemeim bevoltam esve, és majd megvesztem egy pohár hideg vízért, ez adott erőt kikecmeregni az ágyból.
 - Jó reggelt! - üvöltött rám Ármin a konyhából, mikor meghallotta, hogy ki nyílt az ajtóm.
 - Oh, te jó ég Ármin... Ne kiabálj...
 - Csak nem buliztál tegnap este?
 - Ne csinálj úgy  mintha te nem lettél volna ott. Nem emlékszem, anya hazajött este?
 - Nem jött, egy "barátjánál" aludt. - mondta Ármin egyre halkuló hangon.
 - Oh, ez egyre gyakoribb.

   Anyánk mindig is egy... Hogy is mondjam szép szóval... Egy rossz ribanc volt. De ettől függetlenül egész jó anya, amíg foglalkozott velünk, engem soha nem zavart, ha volt valakije - persze mindig ügyelt arra, hogy titokban tartsa a "barátait" -, de Ármint nagyon is szíven ütötte, miért is ne tette volna? Nagyon közel állt apánkhoz, és amikor anya elhagyta őt, szinte végérvényesen eltűnt az életünkből. Kétség sem fért hozzá hogy Árminnak volt a nehezebb kettőnk közül, bár csak egy évvel volt idősebb nálam, én mégsem emlékeztem már apánkra, de állítólag Ármin szinte a hasonmása.
 Szóval érhető, hogy Ármin egyik percről a másikra feldühödött.

 - Ennyi? Ennyi a reakciód? Komolyan? - kérdezte ingerülten Ármin.
 - Sírnom kéne? Az ő élete...
 - Te... - ekkor Ármin felállt és lassan közelített felém - ...ha még egyszer azt mered mondani, hogy az ő élete... - vett egy mély levegőt, majd miközben én hátráltam, ő egyre csak közelített felém, aztán a falhoz szorított - ...én... Én kinyírlak.
 - Ármin... - a hangom elcsuklott, és könnyezni kezdtem. - Mi nem szól... Nem szólhatunk bele...
 - Trice...

   Lélegzet visszafolytja figyeltem következő lépését, hiába volt a bátyám már 17 éve, rettentően féltem néha tőle. Hajlamos volt elveszíteni a fejét, olyankor pedig rémisztően tudott viselkedni.
 - Nem tekerünk inkább egy cigit? - kérdeztem mosolyt erőltetve az arcomra, közben remegő lábaimat próbáltam visszafogni.
 - Sajnálom, nem akarlak megijeszteni, csak ez az egész... - mondta, majd ökölbe szorította a kezeit.
 - Ha megint beütöd a falat, te fizeted ki. - mondtam, majd egy kissé erőltetve, de nevettem, hátha oldom egy kicsit a feszültséget. - Tudom, hogy mit érzel.
 - Nem tudsz te semmit... - mondta, majd körülfogtam az arcát keresve sötét tekintetében a fényt, lassan leeresztette a kezeit, majd lehunyta a szemeit, arcáról nyakába helyeztem át kezeimet, és magamhoz húztam.

 MÁSHOL

 - Jó reggelt Lisa, jól aludt az én hercegnőm?
 - Jó reggelt te seggfej... - mondta Lys komoran, majd útja a fürdőszoba felé irányult.
 - Történt valami?
 - Castiel visszatért.
 - Castiel? Mindig is bírtam a srácot.
 - Ja... Őt mindenki rohadtul bírja. - abbahagyta mondanivalóját, mivel készülődött iskolába, de Leight szinte olvasott öccse gondolataiban, és úgy döntött  inkább nem bolygatja amihez nincs köze.
 Később Leight, a bátyja vitte el suliba, amikor pedig kiszállt az autóból, Castielen akadt meg a szeme. Végül beadta saját magának a derekát, és odament régi barátjához.
 - Jó reggelt! - köszönt Lys félnosollyal az arcán amiért szinte minden lány megőrült volna.
 - Hm? - Castiel reggeli kómájából feltekintett Lysre, majd biccentett egyet - Hali.
 - Hogy vagy ma reggel?
 - Klasszul, klasszul... Vagyis nem. Elég fáradt vagyok.
 - Azt veszem észre. - elővette Philips Morrisát, majd csatlakozott Castielhez. - Van tüzed?
 - Az mindig. - Castiel átnyújtotta piros cricket gyújtóját amin egy barna hajú nő díszelgett fehérneműben.
 - Még mindig megvan ez a gyújtó? Mikor is volt?
 - Másodikban a második napon. Pont két éve. Egyre jobban hasonlítanak.
 - Az biztos... - mondta lezserül Lysander mosollyal az arcán.
 - Ezzel mire célzol?
 - Sok minden történt amíg nem voltál itt.
 - Sziasztok srácok! - köszönt Ármin hatalmas vigyorral az arcán.
 - Jó reggelt.
 - Hali.
 - Hát a húgodat hol hagytad? - kérdezte Lysander.
 - Téged az csak ne érdekeljen. - mondta Ármin mosolyogva amit Castiel egy mosollyal díjazott.
 - Hát jó... Majd megkérdezem tőle én. - Lys kacsintott, majd lelépett.

 MÁSHOL

   A büféből kijövet eszembe jutott Castiel. A reggeli után nem csoda, hogy nem volt még időm rajta gondolkodni. Amikor felértem a terembe alig néhány osztálytársammal találkoztam, köszöntem, majd leültem a helyemre. Dobogó szívvel vártam, hogy újra lássam Castielt.
 - Jó reggelt! - köszönt Lys mikor belépett a terembe, majd felém vette az irányt. - Leülhetek? - kérdezte, majd mosolygott.
 - Persze. - mondtam, de közben magamban imádkoztam, hogy máshova üljön inkább.
 - Köszi. - leült, majd bámulni kezdett szemtelenül mosolyogva.
 - Mi volt tegnap Violettel?
 - Dumáltunk, hazakísértem, és ennyi. Ne legyél féltékeny.
 - De hát én nem is...
 - Aranyos lány, de jobban tetszenek a barna hajú lányok.

   Kislányos zavaromban muszáj voltam lecsekkolnom a hajszínem, miután megállapítottam amit azelőtt is tudtam - hogy márpedig nekem igenis barna a hajam -, elpirultam, amit Lys természetesen rögtön észrevett, majd kisimította azt a kis hullámos tincset ami folyton a szemembe lóg.

 - Oké... Ez fura volt. - mondtam.
 - Ja, egy kissé. - helyeselt, majd nevetni kezdtünk.

   Lys elég régóta volt a barátom ahhoz, hogy azt gondoljam, ez örökké fog tartani, és egy kósza numera sem képes lerombolni a szépen felépített barátságunkat. Időközben minden osztálytársunk beszállingózott, köztük Ármin és Castiel is, akik nem nézték jó szemmel a barátságunkat.
 Egyszerre örültem és voltam szomorú Castiel miatt. Örültem hiszen visszatért egy számomra fontos személy az életemben, de elszomorított a gondolat, hogy Castiel talán nem örül nekem annyira, mint vártam. Azt gondoltam talán féltékeny, hogy kisajátítottam magamnak a legjobb barátját, de az is megfordult a fejemben, hogy talán pont a legjobb barátjára féltékeny miattam, ez a gondolat pedig megőrjített.
 Gondolatmenetemet az igazgatónő zavarta meg, aki bejelentette, hogy mivel egyes diákok "problémásak", ezért osztalyfőnöki óra helyett mostantól etika órát fogunk tartani.

 - ...Gondoltam így hátha javítani tudunk majd egyesek magatartásán...
 - Most miért rám néz? - kérdezte Kentin, mire mindenki nevetni kezdett.
 - Nem magára gondoltam. Maga ostoba... - ekkor köszörülte a torkát - Úgy értem, fiatal, tanulni vágyó fiatalember. - körülnézett, majd mikor megláttam Mekody kezét toronymagasan, felszólította.
 - Mikor fogjuk átbeszélni a szalagavatóval kapcsolatos dolgokat, ha etikát tartunk?
 - Majd Facebookon. Igen, még valaki szeretne feltenni efféle felettébb zseniális kérdést? - kérdezte, majd néhányan kuncogni kezdet, Mekody pedig fülét-farkát behúzva leült. - Peggy!
 - Nagy probléma lenne, ha felvenném az ön és az osztálytársaim hangját hangrögzítőre amikor úgy vélem, hogy érdemes?
 - Nem. Következő kérdés? Valami értelmes esetleg? Senki? ... Remek. Akkor első órán mi lenne, ha játszanánk valamit?
 - Bújócska sötétben? - kérdezte... valaki.
 - Hülye kérdések és/vagy ötletek kíméljenek.
 - Felelsz vagy mersz? Így talán jobban megismerhetnénk egymást. - mondtam kissé szégyenlősen.
 - Szóval a mai fiatalok ezt szokták játszani?
 - Fogjuk rá. - mondta lezserül Lysander.
 - Hát legyen.

   Miután az igazgatónő beleegyezett a játékba, egy kissé elszabadultak az indulatok. A vége felé már nem számítottak a barátságok, az egész játék arra ment ki, hogy minél jobban megszivasd a másikat. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjek, ez egy nagyon rossz ötlet volt.
 Mindenki egészen kikelt magából, még szünetet sem tartottunk a két óra között, annyira benne voltunk a játékban. Legnagyobb megdöbbenésemre az igazgatónő semmit nem szólt a szexuális, és/vagy tudatmódósító leleplező történetekre. Bár ő is velünk együtt játszott, inkább csak, mint kívülálló vett részt a játékban, úgy éreztem, hogy felakart mérni bennünket.
 Fáj kimondani, de izgalmas volt.

 - Viola, felelsz vagy mersz? - kérdezte Melody.
 - Mostmár inkább csak merek...
 - Jó. Vedd ki a táskádból a tolltartódat, és mutasd meg a többieknek. - mondta Melody összeszűkült szemekkel, mire Violának kitágultak pupillái és orrlyukai az ingerültségtől.
 - Te aljas ribanc... - mondta zavartan, majd megtette amit Melody kért tőle. Amikor kinyitott a a tolltartóját tucatnyi ecset, ceruza és egyéb rajzos holmik mellett megcsillant egy zsebkés amire némi vér száradt. Violának volt egy titka amit nagyon kevesen tudtak, köztük az egyik Melody volt.

   A többiek síri csendben figyelték az eseményeket, köztük én is. Viola szeme csillogni kezdett, majd egy könny szökött ki belőle.

 - Castiel... Felelsz vagy mersz? - kérdezte Viola alig hallhatóan.
 - Felelek.
 - Kikkel feküdtél le az osztályból?

   Ez a kérdés roppantul felkeltette az érdeklődésemet, bár barátok voltunk Cassal, mégsem mertem tőle soha ilyesmit kérdezni.
 Melodyn akadt meg szemem, ugyanis a kérdés hallatán falfehérré változott, ezzel elárulva magát.
 Castiel lehunyta szemeit, elnevette magát, majd újra kinyitotta szemeit, és rám nézett, amitől én mentem elpirultam. Lysander észrevette a történéseket, és szemmel láthatóan nem tetszett neki.

 - Melodyval és Amberrel.
 - Elég! - kiáltotta Melody, majd felállt - Én nem játszom ezt a hülye játékot! - kirontott a teremből, majd bevágta maga után az ajtót. Közben mindenki síri csendben.

   Nem bírtam ki, hogy ne nézzek Amberre, aki maga elé bámult. Úgy látszott nem értette a történéseket, nyilvánvalóan nem volt tisztában Melody és Castiel kapcsolatával.
 Nem tudtam hibáztatni, mindig is tudtam, hogy Castiel szeret csajozni, de azt nem gondoltam volna, hogy képes lefeküdni Amberrel, sőt, mi több, Melodyval.
 Castiel hátradőlt a székében, kezeit széke háttámplájára tapasztotta, közben Nathanielt figyelte. Szemmel láthatóan ő nem volt megdöbbenve húga és Castiel kapcsolatáról, hiszen tudta, hogy Amber régóta szerelmes belé. Castiel ismét rám nézett, majd rám került a sor.

 - Trice, felelsz, vagy mersz?
 - Merek.

   Rettegtem attól, hogy Castiel engem fog kérdezni, viszont tudtam, ha engem kérdez, semmiképpen nem felelhetek.
 Az volt az érzésem, hogy már tudta mi történt ezen a nyáron... Csak éppen azt nem tudta hogy kérdezzen rá.

 - Biztos? - kérdezte.
 - Igen.
 - Csókolj meg....
 - Ca...
 - Valakit.

   Egy kisebb szívinfarktust kaptam. Nem volt jó döntés, csak éppen rossz, vagy még rosszabb. Árminra tekintettem akinek a szemei szinte vérben forogtak. Mindig is érzékeny volt erre a témára, attól tartott, én is olyan leszek majd, mint anyánk.
 Árminról Lysanderre néztem, aki mosolygott, ezzel az őrületbe kergetve engem.
 Ismét Castielre tekintettem, megakartam csókolni, de nem tehettem. Az nem az a pillanat volt, nem a jó pillanat.
 Végül eszembe jutott a tökéletes megoldás.

 - Azta a rohadt...! - kiáltotta Kentin.
 - Ez most nyelves? - kérdezte Kim, mire én néhány pillanattal később abbahagytam a csókot.
 - Wow kiscsaj, ez nem volt semmi. - mosolygott rám Priya.
 - Nem csókolok jól?
 - De, de, fenomenális vagy. - kacsintott, majd elnevettük magunkat.
 - Hát kösz, ez jól esett... - mondta Rosa, amit már senki sem bírt ki nevetés nélkül. - Hé! Ez nem vicces! Komolyan rosszul esik!

   Bár egy kissé kínos volt, tudtam, hogy ezzel remekül oldottam a feszültséget.
 Néhány vicces és nyugodt perccel később kicsengettek, a napunk végig vidám és kellemes volt.
 Úgy döntöttem megvárom Castielt az iskola előtt, hogy lecseszhessem, és csak vártam, és vártam, viszont nem jött végül. Helyette kénytelen voltam Lysanderrel beérni.

 - Trice, te még itt vagy?
 - Igen, várok valakit.
 - Tudod... Mindig is féltékeny voltam erre a Castielre.
 - Micsoda? Ki mondta, hogy őt várom? - kérdeztem sértődötten, de Lysander csak nevetett.
 - Az arcodra van írva.
 - Akkor nem tudsz olvasni...
 - Szerintem te csak félsz. Félsz megmondani az őszintét.
 - Nem félek. Egyáltalán nem. Nem mondom, hogy nem tetszik még mindig Castiel, de... De ő csak Castiel. Egy csajozógép!
 - Én is egy csajozógép vagyok, mégsem utálsz. Sőt...
 - Nem mondtam, hogy utálom. Csak éppen nem akarok tőle semmit.
 - Hát persze... Szólj, ha szeretnél erről beszélgetni velem. Jobban értek hozzá, mint ahogy te azt gondolnád.
 - Lysander...
 - Nem kell semmit mondanod. Még... - mosolygott, majd lelépett. Végül én is.

   Szomorúan sétáltam haza, magányosan, és nagyon szomorúan. Nem bírtam kiverni Castiel tekintetét a fejemből, és azt ahogy azt mondta, hogy csókoljak meg valakit. Arra gondoltam talán azt akarta, hogy megcsókoljam, vagy csak talán kíváncsi volt mit lesz a következő lépésem.
 Írni, vagy nem írni... Ez itt a kérdés.
 Mikor végre eltökéltem magam, és megkerestem Castielt messengeren, hogy írjak neki, a telefon úgy döntött, épp akkor merül le. Így hát szomorúan, magányosan, ráadásul sötétben sétáltam hazafelé. Úgy éreztem magam, mint Kis Vukk, csak barna szőrmével.
 Úgy döntöttem, ha már a telefonom nem működik, legalább sétálni elmegyek egyet a szabadba, úgy is jót tesz egy kis egyedüllét néhanapján. Elmentem a kedvenc tavamra, néztem a halakat, a kacsákat és a teknősöket, és próbáltam mindent kiverni a fejemből. Amikor pedig ezt is meguntam, és már azt sem tudtam mennyi az idő, utam hazafelé vezetett.
 Mikor hazaértem, egy nem várt látvány fogadott. A padlón törött tányérok és poharak, törött üveg anyám hálószobaajtaja előtt, hatalmas ködszerű füst, a háttérben halk zene hallatszódott. Elképzelni sem bírtam, hogy mi történt. "Ármin tette ezt? Nincs az a pénz... Vagy mégis?"
 Félve, de végül elindultam a konyhába, elborzasztott a látvány...

 Vér.
 Iszonyúan sok vér.
 Szemeimbe könnyek szöktek, és csak egy dologra tudtam gondolni.

 - Ármin! - üvöltöttem. - Ármin!

 MÁSHOL

 - Szia anya. - köszönt lágy hangom Castiel.
 - Hol voltál? - kérdezte remegő hangon Valerie.
 - Beszélgettem Lysanderrel.
 - Tudod te mennyi az idő?
 - Ne haragudj...
 - Halálra aggódtam magam. Mégis kinek van neked telefonod?
 - Sajnálom...
 - Egy dolgot kértem tőled. Egyet. Nézd azt a kurva telefonodat!
 - Mi az ott melletted?
 - Aggódtam.
 - Te jó ég! Mennyit ittál?
 - Most nem vagy abban a helyzetben, hogy bíráskodj felettem.
 - Anya... Ezt nem csinálhatod... Ettél ma valamit?

   Castiel összeszedte anyja mellől az üres vodkás üvegeket, majd becsukta az ablakot. Vett egy mély levegőt, és leült anyja mellé.

 - Tudom, hogy most nehéz neked...
 - Nem tudhatod.
 - Anya, én... - Castiel hangja elcsuklott - Nekem... Szükségem van rád... - mondta egyre halkabban - ...szükségem van egy támaszra... Ez nem csak neked egy nehéz időszak. - megköszörülte torkát, közben próbálta visszatartani magát - Ne csináld ezt, kérlek! - ekkor pedig nem bírta tovább, arcán egy könny csordult le, majd teljesen kifakadt - Anya! Ez nekem is egy kurva nehéz időszak! Nem viselkedhetsz így!
 - Castiel...
 - Ne Castielezz itt nekem! Erre csak annyit kéne mondanod, hogy itt vagy mellettem!
 - Sajnálom... De túl gyenge vagyok.
 - Basszus.... A fiad vagyok... - szemeit eldöntötték a könnyek. - Legalább egy kicsit próbáld magad tartani! Értem!

   Valerie nem tudott mit mondani, fia szavai veséig hatoltak, nem tudott mást csinálni, minthogy maga elé nézzett, és nem mondott semmit. Castiel összeszorított fogakkal nézett anyjára, és várta, hogy megnyugtassa valahogy, de hiába. Végül felállt, majd becsapta maga mögött az ajtót.
 Castiel reményvesztetten az égre szegezte tekintetét, tudta, hogy egy hely van ahova most mehet.

 MÁSHOL

   A földön feküdtem. Nem tudtam mit tehettem volna. Hiába próbáltam felhívni anyámat, vagy Ármint, egyikük sem vette fel a telefont. Egyre csak a vértócsát bambultam, és próbáltam egyenlővé válni a semmivel, végül elaludtam.
 Egyszercsak azon kaptam magam, hogy kopogtak, felkeltem a földről, és az ajtóhoz rohantam, reménykedve, hogy Ármin az.
 Nem akartam látni anyámat, nem akartam az ég világon senkit látni, csak a bátyámat. Hallani akartam a hangját, hallani ahogy azt mondja, hogy jól van, és, hogy itt van mellettem. Kinyitottam az ajtót, majd egy nem várt személyt pillantottam meg.

 - Nézd... Én... Én nem tudtam, hogy hova menjek... Nem bírtam otthon maradni, és nem akarok róla beszélni, szóval lenne egy kérésem, de mielőtt nemet mondasz, tudd, hogy nem ide jöttem volna, ha lenne más lehetőségem.

   Castiel szemei kivoltak sírva, ahogy az enyém is, mondanivalója közben végig a földet nézte, zavarban volt, amikor pedig rám nézett, kikerekedett szemekkel annyit kérdezett:

 - Mi történt?

   Nem mondtam semmit, csak a nyakába ugrottam és szorítottam. Egyszerre sírni kezdem, keservesen sírni, Castiel ölelése gyógyszer volt számomra, ami elég erős volt ahhoz, hogy akárcsak egy pillanatra is, de örüljek.
 Néhány perc múlva ismét ránéztem, és csak akkor vettem észre, hogy kabát nélkül jött, kint pedig hideg volt. Behívtam a lakásba, és amikor körülnézett, lefagyott. Elmeséltem neki, hogy iskola után sétáltam, lemerült a telefonom, és amikor hazajöttem, már így találtam a lakást, majd ő is elmesélte a történteket, mesélt arról, hogy egyedül él az anyjával, és, hogy amióta meghalt a nagymamája az anyja visszaesett a depresszióba mindemellett ismét inni kezdett.

 - Az élet... Szar. - mondta.
 - És nehéz.
 - Trice... Elszeretnék mondani neked valamit, de nem tudom hogy kezdjek bele.
 - Hidd el, egy ilyen nap után semmin nem tud meglepni. Szóval kivele.

   Egy kis ideig hallgatott, majd a szemeimbe nézett, sóhajtott egyet, és belekezdett.

 - Nem egy másik iskolába mentem el második év végén... Nem az volt a baj, hogy nem tanultam...
 - Micsoda? - kérdeztem meglepődve. - Mi történt?
 - Én... Nekem... Vagyis hát... - motyogott.
 - Castiel. Nyugodj meg... Nincs semmi baj. - mondtam, majd megfogtam meleg kezeit. Olyan meleg volt, mint senki másnak. Ha nem egy olyan kényes kontextusban lettünk volna, biztos élveztem volna a helyzetet.
 - Trice... Beteg vagyok... Egy "másik helyre" kellett mennem...
 - Milyen helyre?
 - Arról nem akarok beszélni.

   Nem tudtam mit mondhattam volna, nem tudtam semmi mást csinálni, minthogy fogtam a kezét, ezzel sugallva, hogy mellette vagyok. A szemei csillogni kezdtek, biztos voltam abban, hogy újra elsírja magát. Végül úgy döntöttem, nem bolygatom amiről nem szeretne beszélni.
 Egyetlen egy dolgot tudtam mondani neki, és csak reménykedni tudtam abban, hogy ezzel megnyugtatom.

 - Itt vagyok melletted!

Örökéletűek

1.Fejezet

 Hát ez is megtörtént. Ma van az évnyitó, és még mindig alig hiszem el, hogy milyen gyorsan is telik az idő. Végzős vagyok, mögöttem megannyi év, és azt hiszem van értelme ennek az egésznek amit mi életnek hívunk.
 Elindultam az iskolába, várva, hogy újra lássam a barátaimat. Azt hiszem ez a nyár volt a legmagyányosabb mióta a Sweet Amorisba járok. Néhányan a nagy európai kiránduláson voltak, Rosaly, Nathaniel, Melody, Kim, Iris, Peggy, Amber és társai, ami a többieket illeti, a bátyám Ármin, és Kentin valami irtó fontos dolgot csináltak, valami katonai... számítástechnikai... ízét csináltak, jó bevallom nem figyeltem. Violet a festői főiskola egyik előválogatójára készült, így szinte folyton festett, és meseszép képeket posztolt Instagramra. Szóval én ebben a két és fél hónapban főleg pihentem, vagy néztem valamelyik aktuális sorozatomat, néha rajzolgattam, de nem igazán volt elfoglaltságom végső soron.

 De ez még csak a nyár volt. Úgy érzem ez az év valamitől másabb lesz. 
 Egy órával később sikeresen odaértem az évnyitóra, a szemeimmel pásztáztam a tömeget a barátaimat keresve. 
 - Nos Trice, várod már, hogy újra találkozz velük? - kérdezte Ármin egy gyengéd mosoly kíséretében. 
 - Mármint a többiekkel? Persze. Gondolom te is várod már Kentint.
 - Hát... Ja, de tudod... - ekkor félbehagyta mondanivalóját egy váratlan vendég miatt. - Később elmondom. 
   Egyszercsak egy lökést éreztem a vállaimon, majd Rosaly hosszú fehér tincseit vettem észre periférikus látókörömben.
 - Beatrice! Annyira hiányoztál!
 - Rosaly, örülök, hogy látlak. - mondtam megkönnyebbülve, majd átkaroltam.
 - Hogy telt a nyár? - kérdezte hozzá hűen mosolyogva és vidáman. 
 - Nem volt túl mozgalmas, de elég sokat pihentem.
 - Igen?
 - Hé csajszik, mi újság? - kérdezte Kentin ezzel a frászt hozva rám.
 - Szia Kentin, hiányoztál! - kiáltotta Rosa és átölelte.
 - Sziasztok! - köszönt Nathaniel. - Néhány perc és kezdődik az évnyitó. Nem indulunk el?
 - Nataniel, menj az utamból! - mondta Amber sértődötten, majd félretolta Nathot, és már el is tűnt szem elől. 
 - De, persze... Majd úgyis találkozunk bent a többiekkel. - mondtam. 
   
 Mosolyogva fogta meg a kezem Rosa és megindultunk az udvar felé ahol az igazgatónő egy igazán csöpögős, de meglepően rövid beszédet tartott arról  hogy mennyire hiányoztak neki a diákjai, és, hogy már alig várja az első közös órát velünk.
 - Szomorúan közlöm a tizenkettedik "c" osztállyal, hogy Mr.Farazie mentális állapota miatt... Nos... Egy kisebb szabadságot kényszerült kivenni. Egyelőre bizonytalan időtartamig távol lesz még az iskolától, viszont a jó hír, hogy így én lehetek az új osztályfőnökötök, kedves tizenkettő "c"! Ha Mr.Farazie vissza is tér az iskolába, úgy gondolom, hogy nincs sok esély arra, hogy ismét tanítson titeket... Nagyon szépen köszönöm a figyelmet, és most kérek mindenkit, hogy fáradjon az osztálytermébe.
 - Wow... Ez új. Kikészítettünk egy tanárt mentálisan. - mondta Ármin egy röpke kis mosollyal a szája szélén.
 - Ármin, ez egyáltalán nem vicces. - mondtam.
 - Szegény Mr.Farazie... - szólt közbe Violet. - És akkor most az igazgatónő lesz az új osztályfőnökünk?
 - Hallottad, nem? - kérdezte Amber fenhéjázva. - Idő kérdése meddig bírja ez a kis nőci a közelségünket.
 - Azért mégiscsak az igazgatónőről van szó. - mondtam ezzel megnyugtatva Violetet.
 - Igaz még soha egy órán sem helyettesített nálunk, én személy szerint nem ismerem, de elég cukinak tűnik! - szólt hozzá Rosa mosolyogva.

 Nathaniel Rosára nézett, majd elnevette magát, elindultunk mindannyian az osztályterem felé én pedig a szemeimmel Lysandert és Priyát kerestem, de kevés sikerrel.
 Amikor beléptem az osztályba meglepődve vettem észre Lysandert és még néhány diákot a termünkben, egyből kiszúrt, majd melegen mosolygott rám ezzel invitálva, hogy üljek mellé.
 - Nos... Tudom, hogy nem maguk a legrendesebb, legcsendesebb, legjobban tanuló osztály az iskolában... Vagy az évfolyamban. - mondta az Igazgatónő egy kissé fenyegetően. - Viszont tudom, hogy vannak maguk között olyanok is, akik megérdemlik, hogy ebbe az iskolába járjanak. - ekkor a bátyámra és Kentinre nézett, feltételezem a nyári katonai... számítástechnikai... tanulói... Izé miatt. - Folytatnám is...

 De nem folytatta, a síri csend kellős közepette felé meghallottunk felmordulni iszonyat hangosan egy motort, az igazgatónő egyből az ablakhoz sietett, hogy megtekinthesse a zaj forrását.
 - Oh... OH! Oh ne... Nem hiszem el, hogy kiment a fejemből... Túl nyugodt voltam... Igen... - motyogott magában az igazgatónő, majd lassan az asztalához ért és leült letargikus állapotában. - Kelleni fog...
 - Elnézést, igazgatónő... - szólalt meg Melody szégyenlősen - Mi történt?
 - Már megint ő... - mondta az igazgatónő, és elővett az asztal alól egy kávésbögrét. - Ő az...
 - Szerinted mi van a bögrében? - kérdezte nagyon halkan Lisander.
 - Kávé... Gondolom.
 - Vagy valami egészen más.

 Ekkor megjelent ő és berontott az ajtón, majd hátrafordult, becsukta, és megállt az ajtó előtt. Jobb kezében a motorja sisakját tartotta, másik kezében egy papírt szorongatott. Kabátjából kivirult egy doboz arany Marlboro, a nadrágja zsebéből pedig egy cricket gyújtó akart kiesni. Valószínűleg érezte, mivel a papírt átrakta másik kezébe, a gyújtóját kivette nadrágzsebéből, és áthelyezte a nadrágja hátsózsebébe. A cricket gyújtón egy barna hajú nő volt látható piros alapon fehérneműben.   Eszméletlen látvány volt őt látni egy év és három hónap után. Másodikban ismertem meg, és év végén kivették a szülei őt... Valamilyen oknál fogva, senkinek nem mondta el a dolog miértjét.
 - Csövi. - mosolygott közben peace jelet mutatva.
 - Castiel... Mi az a papír? - kérdezte az igazgatónő szinte szétcsúszva az asztalánál ülve szorongatva a kávés bögréjét.
 - Ezt adta 3 hónapja, azt mondta töltsem ki és felvesznek.
 - Azt mondtam hozd vissza még az év kezdete előtt, és hogy hozd be a bizonyítványodat, a diákodat, az egészségügyi kiskönyvedet, gyere be apukáddal, írja alá a papírjaidat, hozd el a személyidet, a diákodat add le, utána menj el az önkormányzatba, csináltass új diákot, gyere el a könyveidért szeptemberben, és még vagy ezer dolgot.
 - De... Legalább a papírt hoztam.
 - A... Papírt. - mondta lassan az igazgatónő, ezzel a frászt hozva rám. - Egy papírt hozott az évnyitóra.
 - Több, mint a semmi. - mosolygott Castiel, erre néhányan kuncogni kezdtek, köztük én is.
 - Több, mint a semmi. Rendben Castiel. Azt hiszem most le kéne ülnie.
 - Klassz.

 Castiel elég felszínesen körülnézett, alaposan ügyelve, hogy engem ne vegyen észre, megakadt a szeme Violeten, majd mellé ült le. Violet rámosolygott, majd Castiel is visszamosolygott Violet-re, valamit motyogtak egymásnak, aztán Violet ismét elkezdett rajzolgatni.
 Egy kicsivel később megérkeztek a késők is, mint például Priya, majd kicsengettek, de az igazgatónő megkért minket, hogy tartsuk egybe a három órát, így negyven perccel előbb engedett el minket a nap végén. Átbeszéltünk néhány sulis dolgot, megbeszéltük, hogy változatlanul Nathaniel és Melody lesznek a dökösök, azt, hogy milyen vizsgáink lesznek, esett szó az érettségi vizsgáról év végén, egy kevés a továbbtanulásról, szünetekről, stb.
Castielnek el kellett mennie nagyjából fél órával mindenki előtt, szóval az igazgatónő megkönnyebbülve köszönt el tőle.
 Ami engem illet, még mindig nem tudtam mit szeretnék csinálni gimi után, szóval úgy voltam vele, hé, ez az utolsó év a suliból, ráérek még a jövőmön agyalni.
 Óra után megszeppenve álltam fel a helyemről.
 - Szóval Trice? Mi a terved a nap hátralevő részében? - kérdezte Lys.
 - Nem tudom még. Miért kérdezed?
 - Arra gondoltam elmehetnénk a Lay's bar-ba néhányan. Mit szólsz hozzá?
 - Most azonnal?
 - Mondjuk egy óra múlva.
 - Legyen másfél és benne vagyok.
 - Legyen. Szólok Kentinnek és Árminnak.
 - Rendben, én meg Priyának és Rosának.
 - Valaki engem emlegetett? - mosolygott Priya.
 - Lay's bar, másfél óra múlva. Egy lazítós iszogatás így első nap után.
 - Jól hangzik, szólok Nathnak.
 - Ezt megbeszéltük. - mondta Lys.
 - Egyébként, érdekes ez az új srác. A vörös hajú.
 - Ő Castiel, te még nem jártál ide, de két évig volt az osztálytársam és az egyik jó barátom.
 - Én egy évet jártam vele egy osztályba, ijesztőnek akár tűnni, de igazából egész rendes. - mondtam.
 - Szóval dugtatok, mi? - kérdezte Priya.
 - Mi? Nem, nem, én tényleg nem.
 - Ne aggódj Trice, tudom. - mosolygott Lys.
 - Elhívhatnánk őt is!
 - Priya, nem is tudom. Egy éve nem láttuk.
 - Kit nem láttunk egy éve? - jelent meg Ármin, közben rám csimpaszkodott.
 - Ármin. - löktem le magamról. - Castielről beszélünk.
 - Ja, hát, ja. De mostmár újra itt van. Ez csúcs.
 - Másfél óra múlva a Lay's-ben? Én, Trice, Lys, Nath, te, Kentin és Rosa, na meg ez a Castiel srác.
 - Jól hangzik, klassz. - válaszolta. - Szólok Kentinnek, Irisnek és Violetnek.
 - Oké, írok Nathnak és Kimnek, Lys, te hívd Rosát, Trish, te meg szólj Castielnek.
 - Miért pont én? Nem, biztos nem. Szólj te.
 - Én nem is ismerem.
 - Ez igaz, nekem meg könnyebb, ha Rosának szólok, és elmegyünk pár cuccért. - mondta Lys.
 - Király. - nevetett Ármin.
 - Oké... Írok neki.

 Elköszöntem a többiektől, és elindultam haza, Ármin még ott maradt a többiekkel, szóval egyedül mentem. Út közben elővettem a telefonomat, és írtam Casnak Messengeren egy "sziát", amire szinte azonnal válaszolt is, "szia, mizu?", majd felhívott.
 - Szi...Szia. - mondtam meglepődve a telefonba.
 - Rég beszéltünk, hogy vagy?
 - Jól, köszi, meglepett, hogy hívtál.
 - Nem szeretek írni.
 - Értem, figyelj... Nem lenne kedved csatlakozni egy óra múlva hozzám és a többiekhez? Iszunk a Lay's-ben.
 - Oké, persze. Köszi a meghívást.
 - Rendben... Akkor majd találkozunk.
 - Jól van, szia.

 Mondta, majd letette. Meglepett, hogy megköszönte a meghívást, és az is, hogy felhívott, elég kedvesnek is tűnt, amit furcsálltam, de végülis örültem neki.
 Miután hazamentem átöltöztem, és felraktam egy kis sminket is. Miután felöltöztem felhívtam Rosát, hogy találkozzunk a Lay's előtt egy kicsit előbb  hogy dumálhassunk. Kábé fél óra múlva találkoztunk és dumáltunk a nyárról. Mesélt az európai kirándulásról, Leightról és, hogy beiratkozott olasz tanfolyamra.
 - Olasz? Ez elég menő.
 - Szeretném a nyarat Olaszországban tölteni, és nagyon tetszik a nyelv is.
 - Mit szeretnél Olaszországban csinálni?
 - Szeretnék gyakornokoskodni Leight oldalán. A Versace pályázatot hirdetett Olaszban, szóval most arra készül az egész évben, én pedig segítek neki.
 - Azta... Ez elég nagyszabásúnak hangzik.
 - Az is, már, hogyha sikerül megnyernünk a pályázatot. Az Leightnak és nekem is jó ugródeszka lenne a karrierünkben.
 - Karrier...
 - Na és neked mik a terveid idén?
   És íme. A kérdés amit igyekszek minél inkább elkerülni.
 - Még gondolkodok mihez is szeretnék kezdeni később.
 - Na jó, mondok valamit. Ma igazán, de igazán szétcsapjuk magunkat, mit szólsz? - kérdezte Rosa vidáman, de végülis elérte a célját, sikerült feldobnia.
 - Klassz! - nevettem fel.

 Egy kicsivel később megérkeztek a többiek is, elszívtunk egy cigit a Lay's előtt, dumálgattunk még egy kicsit, majd bementünk.
 - Hé, akar valaki biliárdozni velem? - kérdezte Ármin.
 - Persze, miért ne.
 - Ez a beszéd Kim! Még valaki?
 - Én nem igazán tudok biliárdozni... - mondta Violet, majd Kentin átkarolta.
 - Megtanítalak kiscsaj. - mosolygott.
 - Oké, mi addig hozunk egy kört. Gyere Trice.
 - Szóval Priya, neked van valamilyen terved az évre? - kérdeztem.
 - Hogy érted?
 - Esetleg egy gyakornoki állás valahol külföldön?
 - Nem mondhatnám, de miért kérdezed?
 - Rosa mesélt a terveiről, és elkezdtem agyalni azon, hátha csak én vagyok ilyen... Teljesen üres ambíciókat tekintve.
 - Ne aggódj ezen Trice. Még van időd eldönteni mit szeretnél később csinálni. Én sem tudom még pontosan. Azt tudom, hogy jó vagyok bioszból és kémiából, és érdekel is. Neked van olyan tantárgyad ami érdekelne?
 - Jó kérdés.
 - Oké, új kérdés, vodka, vagy Tequila?
 - Hm... - mosolyogtam.

 MÁSHOL

 Egy hosszú hajú, kócos, kissé ráncos, de alapvetően szép arcvonásokkal rendelkező, festett vörös hajú nő cigarettázott a sötét szobában egyedül, nem szólalt meg, nem hallgatott zenét, csak könnyes szemekkel maga elé bámulva figyelte a még beszűrődő napsugarak halovány vonalainak el-eltűnését.  A szeme magányról és fájdalomról árulkodott, mégis testtartása nőies és erős látszatot kölcsönzött neki.
 Egyszer csak furcsa robajra lett figyelmes, fia hangosan járt fel-alá a sötét és rendetlen házukban.
 - Elmész? - kérdezte lágy és selymes hangon.
 - Igen, Trice elhívott a Lay's-be, néhányan iszunk és szívunk egy kicsit.
 - Cassy, érj haza kettőre, kérlek.
 - Rendben anya, ne aggódj.
 - Bevetted a gyógyszered?
 - Igen, de még reggel, szóval ne aggódj az alkohol miatt.

 Valerie felállt, megigazította hálóingjét, majd letette poharát a dohányzó asztalra. Odasétált Castielhez, megsimította a vállát, majd megcsókolta az arcát.
 - Nagyon jó képű férfi vagy, tudod?
 - Anya...
 - Olyan vagy, mint apád...
 - Na jó, azt hiszem ezt most kihúzom. - Castiel elsétált az ablakhoz, majd kihúzta a sötétítő függönyt.
 A szobában szinte vágni lehetett a füstöt, a fénytől ami elárasztotta a szobát, csak még jobban lehetett látni a füstfelhőt. Kinyitotta az ablakot, arcát megcsapta a friss levegő, majd újra Valeriere nézett. - Nem vagy éhes?
 - Most hogy mondod...
 - Rendben anya. - mosolygott. - Készítek vacsorát.

 MÁSHOL

 - Trice, Castiellel mikorra beszélted meg? - kérdezte Nath.
 - Elvileg mostanra.
 - Biztos hamarosan jön. - mondta Lys.
 - Vagy felkéne hívnom? - kérdeztem.
 - Miért? Hamarosan úgy is itt lesz. - válaszolta Ármin.
 - Mit szólnátok ahhoz, ha innánk még egy kört? - kérdezte hatalmas mosollyal az arcán Nathaniel.
 - Jól hangzik, segítek. - mondta Kim, majd elmentek immáron a negyedik kör tequiláért.

 Violet Lysanderhez hajolt, majd elmosolyodott. Lys felállt, előtúrt valamit a zsebéből, odaadta Violetnek, majd visszaült mellé a kanapéba, Violet átemelte rajta a lábait, majd Lys lábára tette.
 - Megmutassam mit tanultam a nyáron? - kérdezte Violet alig hallhatóan, majd végigsimította Lys kabátját.
 - Nahát... Violet. - mosolygott Lys. - Mutasd. - Violet fülébe sugott valamit, majd elkezdtek nevetni.
 - Hogyha ezek most elkezdenek dugni mindenki előtt, akkor nekem is lehet. - mondta Kentin, és leült Iris mellé, átfogta kezeivel Iris combját, és mosolygott.
 - Hülye! - mondta Iris, és ledobta magáról Kentin kezeit. - Nézz már oda.
 - Hova?
 - Kentin, ezt nem mondhatod komolyan. - rivallt rá Rosa, és Lysék felé biccentett.
   Violet kivette Lysander kabátja zsebéből a papírt, és szétszedett egy cigit, mindeközben Lys megcsinálta neki a csigát, és Violet elkezdte megtekerni a "cigit". Közben a többiek is visszatértek, Nath és Kim az újabb kör tequila társaságában.
 - Oké, poharakat a kézbe! - kiáltotta Kim.
 - Egy pillanat... - mondta Violet, és kocogtatta a cigit - Kész vagyok. - mosolygott.

 Mindenki megfogott egy felespoharat, Kim háromig számolt, majd együtt lehúztuk a felest.
 - Wow! Ez kész! - kiáltottam.
 - Oké, ez most durva volt! - mondta Rosa.
 - Hűha... Nem rossz, nem rossz. - helyeselt Iris.
 - Oké, felelsz, vagy mersz? - kérdezte tőlem Kentin, de félbeszakították.
 - Heló, srácok! - köszönt Castiel.
 - Castiel! Rég láttalak, hogy vagy?
 - Köszi, Rosa, elég lazán telt el ez az év, szóval ja, egész jól. Te?
 - Hát...
 - Oké, Cassy! - szakította félbe Rosát Kentin.
 - Nem vagyok Cassy, de mond csak KEN.

 Nem bírtam ki, ahogy senki más sem, elnevettük magunkat, hiszen Kentin mindig is utálta ezt a megszólítást, és elég vicces fejet vágott, és bár egy kicsit megszeppenve, de Kentin folytatta.
 - Oké, szóval, ha jól sejtem, te még nem ittál.
 - Azta... - mondta Nath, majd lenyelte a sört. - Ez aztán a megállapítás.
 - Hahaha, igen. Mi van, arcoskodni akarsz? - Kentin rávetette magát Nahtanielre és elkezdtek baromkodni. Castiel közelebb lépett Nathanielhez, elvette a sörét, és beleivott.
 - Kösz, haver. Ez most jól jön.
 - Szia Cass. - mondta nyugodtan Lys, felállt, majd átölelte Castielt. - Igazán szólhattál volna, hogy jössz. - nevettek.

 Castiel és Lysander félrevonultak beszélgetni, addig mi ittunk még, egy kicsivel később pedig kimentünk mindnyájan a kertbe és rágyújtottunk a... A cigire.
 - Nahát Violet, ezt szépen megtekerted. - mondta Lys, közben karolta tovább Violetet.
 - Köszönöm. A nyáron sokat voltam egyedül és a festéshez remek inspiráció a cigi. - mosolygott,

 Lys pedig egy újabb szívás után tovább adta Violetnek. Három slukk után Viola tovább adta Nathnak, ő pedig Kimnek.
 - Tudjátok mit szeretek a fűben? - nevetett Kim. - Azt, hogy olyan szép zöld. - a két értelmű poénján, ami elég gyengére sikeredett, valami különös oknál fogva mindenki elkezdett nevetni, Kim köhögött, majd tovább adta Priyának.
 - Wow, ez aztán jó. Egyszer jártam Indiában, ott teljesen más, sokkal természetesebben hat rád. - szívott még, majd tovább adta nekem.
 - Oh, nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e, ha most szívnék.
 - Lazíts Trice. - mondta Violet, majd elterült a fűben.
 - A csaj érti. - nevetett Lys.
 - Hát oké  de csak egyet. - mosolyogtam, majd szívtam egy slukkot, a köhögést amely belülről marcangolt próbáltam elrejteni, de végül kijött, Cas nevetett, majd tovább adtam neki a cigit.
 
 Törökülésbe ültem, és felnéztem az akkor már sötétülő égre.
 Castiel mellém rakta a kezét, majd rádőlt, így közelebb kerülve hozzám, közben szívta tovább a cigit, és tovább adta. Velem együtt felnézett az égre és nem mondott semmit. Csak néztük együtt a csillagokat amiket bár nem tökéletesen, de már lehetett látni egy rakásban.
 A többiek adta hangok ideális hangulatot biztosítottak számunkra. Valaki berakott egy zenét, ami csak még inkább hozta magával a hangulatot amit igazán csak az érhet meg, és foghat fel, aki készen áll rá, és érti az életet. Én értettem, és Castiel is. Mi nem beszélgettünk, nem nevettünk a másikkal, nem néztünk a másikra. Csak az eget figyeltük és csodáltuk az egyre sötétülő és sötétülőbb égboltot. Teljesen magaménak éreztem azt a pillanatot, azt az érzést, a felszabadító érzés, hogy akkor és ott együtt voltunk. Tudtam, és Castiel tudta, hogy ez csak egy pillanat a sok csodás pillanat közül amik életünkben lesznek és amit biztosítunk magunknak azzal, hogy átérezzük, és, hogy elfogadjuk a sorsunkat, azzal, hogy Igent mondunk, és azzal, hogy együtt vagyunk. Ez a pillanat is elmúlt egyszer, de akkor és ott élveztük és felfogtuk.
 - Érzed ezt? A pillanat varázsát. - kérdezte Castiel. - Érzed a fűt magad alatt? A hűvösödő őszt? Látod a fákat? És a barátaidat? Látod az eget? Hallod a zenét és minket?
 - Igen. Én is érzem.
 - Érzed. Jó, mert én is.

 Szerettem volna azt mondani neki, hogy hiányzott, és  hogy megbántott azzal, hogy nem keresett, vagy, hogy legalább írhatott volna, de azzal elrontottam volna ezt a gyönyörű pillanatot. Szóval inkább csak megfogtam a kezét, és nem mondtam semmit. A keze hideg volt, sokkal hidegebb, mint régen. Az enyém viszont meleg volt, és melegítettem az övét. Castiel nem mondott semmit, enyhén megszorította kezem, ezzel azt sugallta, hogy örült a kezemnek, nem akarta elengedni. Beszédre nyitotta az ajkait, majd azt mondta amit soha nem fogok elfelejteni, szinte még most is hallom őt, látom magam előtt ahogy akkor, együtt a barátaink körében a kezemet fogja, mi ketten az eget és a csillagokat figyelve érezzük a pillanatot... Végül így szólt:
 - Soha nem halunk meg.

Első fejezet vége